Családállítással foglalkozom, de sok érdekes esettel keresnek meg.
Ma egy kliens egy számomra is fontos dilemmát hozott: évekkel a válása után kezdtek megjelenni emlékfoszlányok a kapcsolatából — olyan jelenetek, amelyekben a párja agresszívan viselkedett.
A kérdése egyszerű volt, mégis szakmailag is lényegi:
„Ha ez valóban így volt, akkor miért nem reagáltam akkor? Miért maradtam benne? Vagy lehet, hogy ezek az emlékek nem is pontosak?"
Ez a jelenség nem ritka, és több rétegben érthető.
Az idegrendszer válaszai
Akut vagy krónikus kapcsolati stresszhelyzetben az idegrendszer nem kizárólag fight/flight módon reagál. A lefagyás (freeze) és az alkalmazkodás (appeasement) legalább ilyen gyakori válasz.
Stephen Porges polivagális modellje ezt a ventrális–szimpatikus–dorzális dinamika mentén írja le: a dorzális aktiváció csökkenti a cselekvőképességet, miközben fenntart egy minimális működést.
A kötődés ereje
Kötődési kontextusban a kapcsolat fenntartása elsődleges szervezőelv lehet. Sue Johnson munkái is rámutatnak arra, hogy a biztonságkeresés sok esetben felülírja a realitás pontos észlelését.
A bántalmazott személy nem állítja, hogy erőszak érte, vagy elbagatellizálja az eseményt. Gyakran a kapcsolat fenntartása vagy az idegrendszeri túlélési mechanizmusok miatt történik ez.
Az emlékezet természete
A memória nem statikus lenyomat. Traumatikus vagy túlterhelő élmények esetén gyakran fragmentált, implicit formában tárolódik, és csak később — nagyobb biztonság és kapacitás mellett — válik narratív módon hozzáférhetővé.
Évek múltán, gyakran akkor, amikor a túléléshez szükséges biztonság már adott, jelenhetnek meg pontosabb vagy újraértelmezett képek a traumatikus eseményről.
A klinikai kérdés
Ezért klinikailag nem az a legproduktívabb kérdés, hogy „pontosan mi történt akkor?"
Hanem inkább az, hogy:
– milyen állapotban volt akkor az idegrendszer – milyen adaptív stratégiák működtek – és mi válik most hozzáférhetővé
A késleltetett felismerés nem torzítás feltétlenül, hanem sok esetben a feldolgozás időbelisége.
A lényeg
Amit akkor nem lehetett megélni és integrálni, az gyakran csak később válik „láthatóvá" — amikor már nem túlélni kell, hanem érteni.
A később felhozott emlékek valóságtartalma és intenzitása nem csökkenti a trauma jelentőségét. Ugyanakkor hangsúlyozza a feldolgozás időbeliségének és a biztonságos környezetnek a szerepét.
Ha a te életedben is vannak olyan emlékek, amelyek csak most kezdenek formát ölteni, érdemes lehet biztonságos keretek között ránézni rájuk. Szeretettel várlak egyéni folyamatban.
Érdekel a családállítás?
Ha úgy érzed, hogy te is egy korábbi generáció terhét hordozod, szívesen segítek a családi rendszer feltárásában.
Tudj meg többet